Oldalak

2013. április 28., vasárnap

Téliszünet


Hosszúra nyúlt a szünet, míg nem jártam erre, és nem osztottam meg új élményeket, tapasztalatokat, pedig hát nem szűkölködtünk benne télen sem.
Azt gondoljuk, hogy a gombaszezon véget ér novemberben, de ezt több szempontból sem igaz.
Egyrészt, mert egy "vérbeli gombász" életében sosincs a szezonnak vége, mert ha szerencsés nyár, ősz után jár, akkor a téli időszakban élvezheti gyűjteménye gyümölcsét.
Másrészt, a téli hónapokban is találkozhatunk az erdőben egy-egy fagytűrő fajtával.
Na persze, az idei sok hó alól ezek ki sem látszottak, úgyhogy nem tudtuk magunkat elkényeztetni sem téli fülőkével, sem késői laskával, ami persze nem jelenti azt, hogy egy-egy jéggé fagyott képviselőjükkel nem találkoztunk. Szép kép azonban nem készült róluk, így inkább a korábban gyűjtött nyári-őszi fajok, illetve az idei fogások bemutatásával folytatom a sort.
A márciusi havazás nem tett jót a korai gombáknak, és persze a mi szerencsénknek sem, de nem búslakodtunk, megelégedtünk azzal, hogy végre kint lehettünk a természetben, valamint azzal a csekélyke zsákmánnyal, amit nyújtott számunkra az erdő. Az első fogás osztrák csészegombából és júdásfülgombából állt.

Piros v. osztrák csészegomba - Bakony, 2013. április 6.

Osztrák csészegomba


Ezek, a nagyon könnyen észrevehető kisebb-nagyobb csészécskék az első kora tavaszi napsütésre ellepik az erdők alját. Jártunk olyan erdőrészben, ahol szinte lépni nem lehetett tőlük. Ez a kis gomba az egyik legkorábban megjelenő faj. Kedvező időjárás esetén már februárban tömegesen találkozhatunk vele, a hideget, kisebb fagyot egész jól viseli. Azonban amint melegszik az időjárás, eltűnik az erdők
Piros v. osztrák csészegomba - Bakony, 2013. április 6.
talajáról, hogy visszahúzódva várja a következő tavaszt.


Étkezési értéke nem jelentős, de a friss ízre vágyakozó gombaszedő azért néhány maroknyit biztos összeszed belőle, ha nincs más. Frissen, tojásos-gombának, vagy tojásos-nokedlihez keverve igazán különleges roppanós húsa.
Nos, róla ennyi, aki a kora tavaszi erdőben jár biztosan megismerheti közelebbről is.






 

 

 

Júdásfülgomba


A júdásfülgomba valamivel érdekesebb, a kis piros csészegombánál. Ez megjelenésében, és használhatóságában is megmutatkozik. Nevét nem véletlenül kapta, néha tényleg olyan mintha füle nőtt volna a fának. Állaga kissé kocsonyaszerű, porcos.

Júdásfülgomba - Bakony, 2013. április 6.
 A fafül, vagy júdásfülgombához hasonló fajok az ázsiai konyha kedvelt alapanyagai. Használják húsos ragukhoz, zöldséges rizsbe, levesekhez, mártásokhoz. Olyannyira közkedvelt és közismert, hogy termesztik. Szárított formában már nálunk is lehet kapni, persze aranyáron. (Az erdőből sokkal olcsóbban beszerezhető, ha az időjárás kedvez a termésnek.)



Júdásfülgomba - Bakony, 2013. április 6.


Bár íze és illata nem különösebben jelentős, gyógygombaként tartják számon. Számos, egészségre jótékony hatást tulajdonítanak neki. Pl. véralvadásgátló, méregtelenítő hatású, jól alkalmazható vashiány kezelésére és koleszterinszint csökkentésére is. (Ki gondolta volna???)
Ráadásul kitűnően szárítható, felhasználás előtt vízbe áztatva, szinte visszanyeri eredeti állagát. A következő jó hír pedig, az, hogy ha az időjárás kedvez neki, gyakorlatilag kora tavasztól késő őszig gyűjthető. De inkább tavasszal. :)
Megjelenésére általában bodza ágain lehet számítani, de máshol (akácon vagy akár tölgytuskón) is található. Nem kifejezetten az a faj, ami vonzza a tekintetet, ha nem keresi az ember, nem biztos, hogy észreveszi. Ahol megtelepszik, gyakran tömegesen terem.