Párducgalóca

A párduc galóca a galócák családjának ismét egy mérgező tagja. Mint a család többi tagja, ez is kellemes küllemű, jó megjelenésű, étvágygerjesztő gomba. Hibája, hogy gyakorlatlan gombász könnyen összekeverheti a jóízű és ehető piruló galócával. A piruló galóca sokszor tömegesen terem, és nem ritka, hogy e tömeg közé nő egy-két párducgalóca is, így soha nem szabad felületesen gyűjteni, minden darabot alaposan meg kell vizsgálni.

Párduc galóca - 2012. október, Bakony

Jellemzői:

Barna (szürkésbarna, feketésbarna) kalapját fehér pettyekkel tarkítják a burokmaradványok. A pettyeit előfordul, hogy  az eső lemossa. Kalapbőre lehúzható.
Tönkje és lemezei mindig fehérek.
Tönkje karcsú, alján gumóval. Gallérja valamilyen formában (elálló, lelógó, hiányos) általában látható. A gumójánál ritkán marad peremszerű burokmaradvány.
A piruló galócától megkülönbözteti, hogy soha, semmilyen körülmények között, féregrágás helyén sem színeződik.
Hallucinogén jellegű mérgezése halálos is lehet. Senkinek nem ajánlanám, hogy, mint könnyen hozzáférhető anyagot kábítószerként alkalmazza. Termőhely, időjárás és számos más körülmény befolyásolhatja, hogy a gomba mennyi méreganyagot tartalmaz. Hatása kiszámíthatatlan.
A szemléltetés kedvéért, álljon egymás mellett két kép egy piruló és egy párducgalóca felnőtt példányáról. (Ha később sikerül jobb képeket készítenem, majd kicserélem.)

Piruló galóca - 2012. Bakony

Párducgalóca - 2012. Bakony

A hasonlóság itt talán annyira nem feltűnő, de mindkét példányon jól látható a gallér és a kalapot tarkító pettyek is. Az is megfigyelhető, hogy a párducgalóca tönkje és pettyei fehérek, a pirulóé barnás, vöröses árnyalatban színeződnek. 

A színek eltérése alapján a két faj biztonsággal felismerhető, ám első ránézésre valóban megtévesztően hasonlíthatnak egymásra. Piruló galóca gyűjtésekor ezért legyünk fokozott figyelemmel! :) De tényleg.

Gyilkos galócát a tanárnőnek

A szüleim, és barátaim is szóvá tették, hogy túl hivatalos minden eddigi bejegyzés, miért nem írok kis történeteket, sztorikat is egy-egy faj mellé, hiszen biztos van a tarsolyomban. Tényleg van, de még igazából nem kristályosodott ki teljesen, hogy mi is lesz a végső célja ennek a blognak, ám miért ne lehetne közte a szórakoztatás is.
Úgyhogy (bár írói vénám nincs, ezért elnézést) eleget téve a kéréseknek következzen egy gombás történet a családi levéltárból.
Csöppnyi gyermek korom óta irányítottak a természet szeretete felé a szüleim. Rengeteget jártunk kirándulni a Pilisbe, majd később a mecseki erdőkbe. Egész korán kezdtem ismerkedni a növényekkel, állatokkal, és természetesen a gombákkal is, így 3-4. osztályos koromra már több tíz gombafajt ismertem fel biztonsággal. (Tulajdonképpen teljesen magától értetődő dolog volt ez számomra, és inkább azon csodálkoztam, hogy más ezzel nem így van.)

Gyilkos galóca - Bakony, 2012. október 20

Szüleim már akkor is fontosnak tartották, hogy az emberek megismerjék azokat a fajokat, amiket nem szabad gyűjteni, mert súlyos mérgezést, esetleg halált okozhatnak, így mikor egyik kirándulás alkalmával egy igen szép gyilkos galócára bukkantak, édesanyám hazavitte, kipreparálta, és a kezembe nyomta, hogy vigyem el a tanárnőnek. A cél az lett volna, hogy körbejárjon az iskolában pedagógusok és gyerekek között, hogy mindenki lássa, hogy mi is az amatőr gombázók legnagyobb "ellensége". (Én persze baromi hülyén éreztem magam – hiszen a gyilkos galócát mindenki ismeri – nemet mondani mégsem mertem.) A vége az lett, hogy a tanári szobába bekopogtam és kértem, hogy szóljanak a Gyöngyi néninek, mert hoztam neki gyilkos galócát. Döbbenet, majd kérdés: „Miért pont neki?”
Mire én, „Mert ő az osztályfőnököm.”

Zöld harmatgomba

Bakonyi erdeinkben lépten-nyomon beleütköztünk, egy viszonylag kistermetű, itt-ott fehér pikkelyekkel tarkított, zöld kalapú gombába. Kis termete, és zöld színe miatt nem nagyon foglalkoztunk vele, és inkább a helyén hagytuk. Aztán minél többször találkoztunk vele,annál inkább érdekelni kezdett, hogy mi is lehet, így utánajártunk. Ő a zöld harmatgomba.

Zöld harmatgomba - Bakony, 2012. október 5.

Fő jellemzői:

Kalapja zöld, fehér pikkelyekkel tarkítva. Bőre lehúzható, feldolgozás előtt le is kell húzni. Lemezei csokoládébarnára színeződnek.Tönkje szintén pikkelyes. Gallérja van.
Összekeverhetőségével kapcsolatban itt is a gyilkos galócát említi az irodalom, de annak lemezei fehérek (esetleg enyhén zöldes árnyalattal) az idősebb gombák esetében is. 

Fogyaszthatóságát tekintve (így utólag) több mindent olvastam. Hol ehetőként, hol nem ehetőként definiálják, de sehol nem mérgezőként. Állítólag azonban kalapbőre hallucinogén anyagokat tartalmazhat. Persze nem csak ezért kell megszabadulni tőle, hanem mert nyálkássá teszi az ételt, így csökkentve élvezeti értékét.

Nos, a mi itthoni gombáskönyvünk (Kalmár - Makara: Ehető és mérges gombák) a következőket mondja róla: „ehető, de a nyálkás bőrét le kell húzni. A csiperkéhez hasonló ízű. Főleg, mint levesgomba használható.”

Hittünk neki, és beleszeltük a tojásosgomba-alapba. Nem láttunk tőle furcsákat, és gyomorpanaszokat sem okozott, (jól elősütve nyálkás sem lett) úgyhogy gond egy szál se, ettől függetlenül jelentéktelensége (étkezés szempontjából) miatt valószínűbb, hogy a jövőben inkább elkerüljük. Ki tudja, biztos, ami biztos.

Piruló galóca

Az ínséges nyár után, az idei ősz időjárása kedvezett a galócaféléknek (és minden más gombának is), így számos fajt gyűjthettünk és figyelhettünk meg. Galócák közül eddig kettőről beszéltem, mindkettő mérges. Most következzen egy nagyon szép és emellett ízletes fajta, a piruló galóca.
Elkényeztetett bennünk a természet, mert két egymást követő napon, más-más helyen számos példányt találtunk belőle, így egy része már téli készleteinket gazdagítja.

A képek 2012. október 20. és 22-én készültek.

Az első képen két igazán ínycsiklandó fiatal példány van, jól megfigyelhető a vaskos, szinte gumós tönkje. 
Ekkor a legfinomabbak, és esélyes, hogy még egyáltalán, vagy legalábbis kevéssé férges. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy hamar, és nagyon megkukacosodik. Így sajnos a zsákmányunk egy része a kidobós lett. :(

Fő jellemzők:

Formája zömök, kalapja barnásvöröses, burokmaradványokkal pettyezett. A pettyei általában barnák, de világosabb színűek is lehetnek. Húsa, lemezei, tönkje törésre vörösödnek. (Hol jobban, hol kevésbé, előfordul, hogy alig, azonban a kukacfuratoknál mindig jól látszik a színváltozás.) A kalap bőre lehúzható (feldolgozás előtt le is kell húzni), alatta a húsa halványvöröses. Gallérja fehér színű, nagy, jól megfigyelhető.

Főleg lomberdőkben találhatjuk, kora tavasztól késő őszig előforduló gyakori gomba.

Összetéveszthetősége: 

Az irodalom a párducgalócát emeli ki elsősorban mint hasonló fajt. Különbözőségük abban áll, hogy a párducgalóca nem vörösödik, tönkjének töve nem rücskös, inkább párkányszerű bocskora van. Tönkje és pöttyei fehérek.
Megkülönböztetésük egyes példányok esetében tényleg nehéz lehet a kezdő gombázó számára.
Mint hasonló fajt, az irodalom említi még a  légyölő galócát, de ezzel szerintem tényleg csak a nagyon kezdő, gyakorlatlan gombaszedő keverheti össze a színük különbözősége miatt.

Azt olvastam róla, hogy árusítása nem engedélyezett az összekeverhetősége miatt, így csak az kóstolhatja, aki magának szedi. Aki pedig a gombát szereti, ne féljen ettől a fajtától, mert tartalmas, az íze kitűnő, és sokszor tömegesen terem.

Légyölő galóca

Gondolkodtam egy éjszakát, hogy melyik gombával is folytassam a bejegyzések sorát, hiszen sok a kedvenc, és alig várom, hogy megmutathassam a róluk készült képeinket. Mivel azonban a gyilkos galóca nyitotta a sort, egy másik galócával folytatom, ami bár talán a legszebb általam látott gomba, szintén mérgező. Ő pedig a légyölő galóca.
Itthon mi is csak mesegombának hívjuk, nem az állítólagos hatása miatt, hanem mert a legtöbb mesében – ha gombáról van szó – ilyennek ábrázolják.

Róla van szó:
(A kép 2012. október 20-án készült)

Fő jellemzői:

Kalapja feltűnő színű, rikító piros, esetleg narancssárga, a felületén a burok maradványából származó hófehér pöttyök szabálytalan alakzatban helyezkednek el. 
Lemezei sűrűn állók, nem lefutók, fehérek. 
Közismerten mérgező gomba, de ritkán okoz súlyos mérgezést, mérge idegméreg.
A hűvösebb időt kedvelő, őszi gomba. Fenyőerdőkben, nyíresekben gyakoribb. 
Az északi országokban, és Erdélyben tömegesen terem.
Neve felhasználási módjából származik. Szétdörzsölve, kenyérre kenve légyirtószerként használták.

Sok információ kering róla mind a világhálón, mind pedig szájhagyományként. Ezek szólnak hallucinogén hatásáról, és arról is, hogy a sámánősök a transz előidézésére használták fel. Különleges megjelenése miatt nyilván minden korban magára vonzotta az emberek érdeklődését és így-úgy kísérleteztek vele. Beépült a mitológia, és mesék világába.

A légyölő galóca, a mesegomba, anyós gomba, pettyes gomba (és még ezer más néven nevezhetném) az én gyermekem fantáziáját is megmozgatta, és farsang közeledtekor kijelentette, hogy ő galóca szeretne lenni. Így hát nekiestünk és megvalósítottuk az elképzelését.Szerintem megérte a sok munkaóra amit belefektettünk. :) Annyi biztos, hogy ő lett a legbarátságosabb légyölő galóca, aki persze cseppet sem mérgező.

Szóval ennek a gombának a szépsége, megjelenése valóban lenyűgöző, így ha találkoznánk vele a természetben, örüljünk, csodáljuk vagy bámuljuk meg, de hagyjuk élni!

Gyilkos galóca

Ahogy a „bemutatkozásban” írtam, a gyilkos galóca az a gomba, amit minden erdőjáró, gombát szedő (és főleg fogyasztó) embernek ismernie kell. Legyen hát ő az első a listán, akit megpróbálok úgy-ahogy bemutatni.

Halálosan mérgező!!!

Egy saját kép róla:
A  legsúlyosabb mérgezést okozó gomba. A halálos gombamérgezések legnagyobb hányadáért felelős. Nem véletlenül mondják, hogy NE NYÚLJON gombához, aki teljes biztonsággal nem ismeri fel. 

Fő jellemzői: 

 Kalapja a sárgászöldtől egészen a szürkésbarnáig sokféle színben és árnyalatban előfordulhat. Fiatalon félgömb alakú, később ellaposodik. 
Lemezi sűrűn állók, nem lefutók, fehérek. (Idősebb példánynál, sárgás, zöldes árnyalat megjelenhet.)
Nyomásra, törésnyomon, megvágott felületen NEM színeződik. 
Tönkje karcsú, vékony, márványos mintázatú. Gallért és bocskort visel. Mindkettő jól felismerhető. 
Lomberdőkben, vegyes erdőkben gyakori, nyári-őszi gomba.

A képen látható galócákat 2012. október 20-án kaptuk lencsevégre.  
Fehér példányai hasonlítanak a csiperkéhez és a tarlógombához.  A csiperkének azonban nincs bocskora, lemezei pedig a rózsaszínből váltanak feketére. A tarlógombának szintén nincs bocskora, tönkje a kalapból csuklósan kifordítható. 
Zöldes példányait zöld galambgomba fajokkal tévesztik össze, ezeknek azonban sem gallérjuk, sem bocskoruk nincs.

A tapasztalatunk az, hogy igazán akkor lehet egy gombafajt  megismerni, majd egyértelműen felismerni, ha legalább egyszer találkoztunk vele az élőhelyén. Tapintottuk, megszaglásztuk, és minden kétséget kizáróan azonosítottuk (azonosíttattuk).

Kezdetek

Ez a blog azért indult, hogy saját magam, a család, barátok számára megörökítse az erdőjárással, gombaszedéssel és egyéb természetben tett kalandokkal kapcsolatos élményeket. Felsorakoztassa azokat a gombákat (ehetőeket és mérgezőeket egyaránt), talán majd növényeket is, valamint azokat az állatokat, melyeket sikerült lencsevégre kapnunk mászkálásaink alatt.
A blogon csak saját képek szerepelnek, így a minőség és felismerhetőség sajnos nem lesz minden esetben tökéletes, a gombaképek azonosításra semmiképp nem alkalmasak. A blog írásakor tudományosság nem vezet, a blog nem szakmai és sajnos lehetnek benne tévesen meghatározott gombák vagy növények. Mindezek miatt álljon itt néhány sokat ismételt (de hasznos) tanács a gombaszedéssel kapcsolatban.

Tanácsok

1. Elsőként a legfontosabb!!! Aki nem ismeri fel a gyilkos galócát biztonságosan ne adja a fejét gombaszedésre! Inkább vegyen a piacon. Ott is lehet sok jó fajta gombát találni.
2. Csak ellenőrzött gombát fogyasszunk!
3. Az ismeretlen (azonosításra váró) gombát az étkezésre szánttól mindig különítsük el.
4. A kukacos, férges, ismeretlen vagy mérgező gombákat sem szabad felrúgni, ezek is a természet körforgásának részei. Így csak azt szedjük le, amit el is viszünk. Akár étkezési a cél, akár az azonosítás.
5. Gombát tiszta helyen gyűjtsünk. (Erdő, mező, ligetek) Lehetőleg autóforgalomtól távol, kerülve az ipari területeket, vasúti sínek környékét.
6. Ha ismeretlen helyen gombázunk, készüljünk az eltévedés lehetőségére is. Sötétedés után nehéz visszatalálni a kiindulópontra. (Főleg ha idegen terepen, világosban tévedtünk el.)
7. Csak azt a mennyiséget szedjük, amit el tudunk fogyasztani, vagy feldolgozni. (Ez néha valóban nehéz, főleg, ha szép időben, jól termő területet találunk. Felesleg azonban azért hazavinni az erdő gyümölcsét, hogy a kukában landoljon.)
8. Gombát lehetőleg kosárba, más jól szellőző eszközbe gyűjtsünk.
9. A gombamérgezés nem játék, ezért, ha gomba fogyasztása után mérgezésre utaló jeleket tapasztalunk azonnal orvoshoz kell fordulni. A legveszélyesebb mérgezések tünetei csak jópár órával a fogyasztás után jelentkezik.  5-6 de akár 10-12 óra is eltelhet. 
10. Végezetül néhány, a babonaságokat eloszlató kijelentés a Miskolci Gombász Egyesület honlapjáról: 

• „ A vágási felületén színt változtató gomba nem mind mérgező, sőt nagyon sok ízletes ehető gomba van közöttük. Ugyanakkor pl. a gyilkos galóca húsa minden körülmény között fehér marad. 
• A rovarrágta, csigarágta gomba nem mindig ehető - a mérgező gombát is megrágja a csiga. Az ezüstkanál próba semmit nem jelent a gomba mérgező voltát illetően. 
• A hagyma és a petrezselyem színe a mérgező gombától nem változik meg. 
• A gomba feltűnő színe önmagában nem jelenti azt, hogy mérgező lenne. 
• Nem minden kellemes illatú és ízű gomba ehető. 
• A háziállatoknál mérgezési tüneteket nem okozó gombafaj emberre mérgező is lehet.”

Nos miután ezzel a rövid beköszönéssel megvagyok, üdvözlök mindenkit, aki legalább annyira megszállottan természetrajongó mint én és a családom.