A szüleim, és barátaim is szóvá tették, hogy túl hivatalos minden eddigi bejegyzés, miért nem írok kis történeteket, sztorikat is egy-egy faj mellé, hiszen biztos van a tarsolyomban. Tényleg van, de még igazából nem kristályosodott ki teljesen, hogy mi is lesz a végső célja ennek a blognak, ám miért ne lehetne közte a szórakoztatás is.
Úgyhogy (bár írói vénám nincs, ezért elnézést) eleget téve a kéréseknek következzen egy gombás történet a családi levéltárból.
Csöppnyi gyermek korom óta irányítottak a természet szeretete felé a szüleim. Rengeteget jártunk kirándulni a Pilisbe, majd később a mecseki erdőkbe. Egész korán kezdtem ismerkedni a növényekkel, állatokkal, és természetesen a gombákkal is, így 3-4. osztályos koromra már több tíz gombafajt ismertem fel biztonsággal. (Tulajdonképpen teljesen magától értetődő dolog volt ez számomra, és inkább azon csodálkoztam, hogy más ezzel nem így van.)
 |
| Gyilkos galóca - Bakony, 2012. október 20 |
|
Szüleim már akkor is fontosnak tartották, hogy az emberek megismerjék azokat a fajokat, amiket nem szabad gyűjteni, mert súlyos mérgezést, esetleg halált okozhatnak, így mikor egyik kirándulás alkalmával egy igen szép gyilkos galócára bukkantak, édesanyám hazavitte, kipreparálta, és a kezembe nyomta, hogy vigyem el a tanárnőnek. A cél az lett volna, hogy körbejárjon az iskolában pedagógusok és gyerekek között, hogy mindenki lássa, hogy mi is az amatőr gombázók legnagyobb "ellensége". (Én persze baromi hülyén éreztem magam – hiszen a gyilkos galócát mindenki ismeri – nemet mondani mégsem mertem.) A vége az lett, hogy a tanári szobába bekopogtam és kértem, hogy szóljanak a Gyöngyi néninek, mert hoztam neki gyilkos galócát. Döbbenet, majd kérdés: „Miért pont neki?”
Mire én, „Mert ő az osztályfőnököm.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése